Hogymegmentsem édesanyám életét, behunytam a szemem és beleegyeztem. Abban a pillanatban eladtam a lelkemet és a méltóságomat egy szívtelen szörnyetegnek.
A nyilvános megaláztatás napja
Elérkezett az esküvő napja. A ceremóniát egy grandiózus katedrálisban tartották, amely zsúfolásig megtelt a felső tízezer tagjaival, társasági hölgyekkel és befolyásos politikusokkal. A helyszínen tolongtak az újságírók és a fotósok, akiket Julian fizetett le azért, hogy címlapon tudósítsanak „A koldus és a hercegnő” gúnyos drámájáról. Julian maga az első sorban állt, kárörvendő arccal, elragadtatva saját ördögi mesterművétől.Találkozás a titokzatos vőlegénnyel
Amikor a hatalmas katedrális ajtajaikinyíltak, beléptem egy végtelenül egyszerű fehér ruhában, miközben a könnyeim némán patakzottak az arcomon. A padsorokból hallottam a gúnyos nevetést, az emberek nyíltan sértegettek és megaláztak a hátam mögött.
Az oltár végén állt a férfi, akihez feleségül kényszerítettek: Landónak hívták. Rendkívül koszos, szakadt öltönyt viselt, ami átható szennyvízszagot árasztott. Hosszú, kócos haja és dús, ápolatlan szakálla volt, az arcát pedig korom és piszok borította. Látványra remegett, háta mélyen görnyedt volt, akár egy folyamatosan bántalmazott, megfélemlített kóbor kutya.
Folytatás a következő oldalon
