Előfordul, hogy kinyitunk egy üveg mézet, és a korábban áttetsző, sűrűn folyó állag helyett egy keményebb, apró kristályokkal teli masszát találunk. A kanál nehezebben merül bele, a méz már nem folyik úgy, mint korábban, ezért könnyű arra gondolni, hogy valami nincs rendben vele.
A legtöbb esetben azonban nincs ok aggodalomra. A méz cukrosodása, vagyis kristályosodása természetes folyamat, amely a természetes mézfajták jelentős részénél előbb-utóbb bekövetkezik. Önmagában az, hogy a méz besűrűsödött, szemcséssé vált vagy részben megszilárdult, nem jelenti azt, hogy megromlott.
A kristályosodás során elsősorban az állag változik meg. A folyékony méz fokozatosan sűrűbbé válik, majd kisebb-nagyobb kristályok jelenhetnek meg benne. Egyes mézek finoman krémes állagúvá válnak, mások sokkal keményebbre dermedhetnek. Ez a különbség önmagában nem minőségi hiba.
Miért válik keménnyé a méz?
A méz természetes cukrokat, többek között glükózt és fruktózt tartalmaz. A kristályosodásban különösen a glükóz játszik szerepet: idővel kristályokat képezhet, és ezek hatására a méz egyre sűrűbbé válik.
A folyamat sebessége mézfajtánként eltérő. Ezért két különböző üveg méz akár teljesen másképpen is viselkedhet ugyanazon a polcon. Az egyik néhány hét alatt jelentősen besűrűsödhet, míg a másik még hónapokkal később is folyékony maradhat.
A repceméz és a napraforgóméz például általában viszonylag gyorsan kristályosodik. Ezzel szemben az akácméz hosszabb ideig megőrizheti folyékony állagát. Emiatt nem érdemes pusztán a méz sűrűségéből vagy folyékonyságából következtetni arra, hogy jó-e még.
A legfontosabb tehát, hogy a kikristályosodott méz nem egyenlő a romlott mézzel. Ha megfelelően tárolták, nincs kellemetlen, savanyú szaga, nem habzik, és nem mutat erjedésre utaló jeleket, a kristályosodás önmagában nem akadálya annak, hogy továbbra is felhasználjuk.
Folytatás a következő oldalon
